Közismert nevemen újrahasznosítható műanyag flakon vagyok, a sorsom úgy hozta kirándulni visznek. No persze nem gyalog. Nem vagyok én IV. Henrik, hogy canossát járjak. Még csárdást sem tudok. Valójában eszem ágában nincs kimozdulni megszokott kis kuckómból, mely a luxusterepjáró első ülései között kifejezetten az én számomra lett kialakítva. Bal oldalamon a gépjármű vezetője. Egész karját kilógatja az ablakon, bár természetesen a terepjáró légkondicionált, kint meg plusz 40 fok. Ám kilós fuxait mutogatni kell a nagyérdeműnek. Időnként a kultúra kiugrik a száján, és a menetszél által az autó hátsó ablakán terül szét. Mit számít neki! Kopasz koponyája olyan vastagságú, észnek már nem jutott benne hely. Viszont a lóvé a zsebében fordítottan arányos diónyi agyának méretével, - és a majd lemosatom, címszóval el is intézi a foltokat a karosszérián.  Nem hiszem, hogy az anyagmegmaradás törvényét tőle tanulnám meg, talán összeadni tud, persze azt is csak géppel. Másik oldalamon éppen jelenlegi nője. Ja, hogy félórája vette fel az út széléről? Hát Istenem. Haja felstuccolva, minél többnek tűnjön, színe valami iszonyatosan félretrafált szalmasárga. Ajka vastagon kikenve élénkvörös rúzzsal. Persze meg van elégedve, dögösnek hiszi magát. Lábai a műszerfalon, körmei szintén hasonló színben pompáznak. Pillanatnyilag azon „gondolkodik”azzal a mínusz negyvenes IQ-jával, élete végre jó fordulatot vett, kifogta az aranyhalat. /Jaj, erről egy vicc jut eszembe: Az agresszív kismalac, a parton sütögeti az aranyhalat, mikor odaér hozzá a jó tündér, és meglepetten mondja, - de hisz kívánhattál volna tőle hármat! Már megvolt! - hangzott a válasz./ Nem is sejti, szerencséje egy éjszakára vonatkozik, és karrierje csúfos kudarcra van ítélve. Visszakanyarodva a címben szereplő eseményre, a nagy meleg hatására hígagyú barátunk megfogott nyakamnál fogva, és egy húzásra kiitta a bennem lévő energiaitalt. Nyilván azt hiszi ettől majd fickós lesz. Végre kiürültem! Fellélegzem, legalább könnyebb lesz a sorsom gondoltam bugyután. A férfi felemelt és vállát megrántva kérdőn nézett a nőre, aki szintén megvonta vállát, ajkát lebiggyesztve. Már repültem is ki az ablakon. Szerencsémre a fazon visszatekerte rám a kupakot, mert pont fejre érkeztem. Szépen hármat- négyet bucskázva, a felezővonalon landoltam. Elfeküdtem, mint nyári vihar után a gabona. Ösztönösen, vagy, mert ilyen az alakom, vízszintesben maradtam. Sajnos nem pihenhettem így sokáig, ugyanis jött egy gépjármű és, ahogy elhaladt mellettem, a felkavart légáramlat felkapott, arrébb repített. Szemből jött a következő ez meg az ellenkező irányba dobott. Így ment, jó ideig, míg a legközelebbi jármű egy otromba nagy kamion az útszélére sodort. Ekkor már elég nyomorúlt állapotban voltam, minden tagom fájt, mindenfelé horpadások, karcolások borították meggyötört testem. A jó hír felettébb kellemetlen helyzetemben, legalább most nyugodtan pihenhetek kicsinykét a porban. Nem tudom mennyi idő telt el, órát nem építettek a kupakom belső oldalába. De miért? Azok a nagyon okos japánok ezt még nem találták ki? A nap épp lebukóban a szemközti hegy mögött, mikor két hátizsákos fiatal bukkant fel a kanyar mögött. Fellélegeztem. Ők biztosan felvesznek és elvisznek a számomra kijelölt helyre. Tévedtem. Az egyik srác vidáman odaszólt barátjának és átment a túloldalra. A görcs állt volna a lábukba, elkezdtek egyik oldalról a másikra rugdosni. Mit tehettem, el kellett viselnem. Szinte örökkévalóság telt el, mikor egy nagyobbra sikeredett rúgás nyomán, a biztonsági korláton átszaltózva a mélybe zuhantam. Alattam a nagy sötét semmi, azt hiszem egy szakadékban kötöttem ki. Itt esteledett rám. Másnap feltámadt a szél, és aprókat lökdösve rajtam, hirtelen valami ismerős közegbe pottyantam. Folyadék! - kiáltottam fel. A szakadék alján csordogáló patakba kerültem. Milyen tiszta! A civilizáció úgy látszik még nem ért ide. Talán a víz sodrása elvisz végső nyughelyemre. Kellemesen ringatóztam a hullámokon és ábrándozni kezdtem. Csak egyszer lennék nagy és erős, a kopasz repülne, mint egy fapadoson, még jegyet sem kellene váltania. Egy tisztás mellett úsztam, mikor a patak mellett felbukkant egy ismerős alak. Úgy tűnt, keres valamit. Jaj, csak ezt ne! Ő az, aki kihajított az autóból. A kigyúrt tag észrevett, hatalmas indián üvöltés kíséretében kikapott a vízből, úgy látszik én kellettem neki, hírtelen szüksége lett rám.  Mint győztes hadvezér lengetett meg a magasban. Ekkor láttam meg az IQ gyilkos szőkeséget, aki elvigyorodott, mint egy vadalma és felnyihogott örömében. A következő pillanatban a behemót belemártott az átlátszó vízbe, és telimert. Jót húzott belőlem, majd továbbadott gyenge Marilyn Monroe utánzatú partnerének. Ő szintén kortyolt, /azonban miután a nők általában nem tudnak üvegből inni, bekapják az egész nyakamat/ természetesen levegőt is nyelt, a következő pillanatban egy hatalmas büfi rázta meg az erdőt. Nyakamon pedig körben vastag piros festéknyom maradt. De gusztustalan, atyám te másfél literes. „Barátom” újra teletöltött, és nem fogják elhinni betett egy luxusautó számomra kiképzett üregébe. Elindultunk fel a számomra már ismerős kanyargós hegyi szerpentinen. Azt hiszem még egy buta műanyagflakon, is mint amilyen én vagyok, rájött a további sorsára. A körhinta nem áll meg, forog tovább. Erről egy mondás jutott eszembe. /Állítsátok meg a Világot! Ki akarok szállni!/ Talán egy EMBER megtalál, és végre beledob a megfelelő színű rokon anyagból készült tárolóba.

A történetben szereplő személyek a fantázia szüleményei. Bármely hasonlóság a véletlen műve. Amennyiben valaki mégis magára ismer benne, akkor az az ő inge és vegye magára!